Menü Bezárás

Ezen az oldalon a támogatási ajánlatunkról találsz információkat. Nem hagyunk egyedül.

Informatikai konzultáció, támogatás

Sajnos nem találtunk jobb kifejezést erre a szolgáltatásunkra, mert talán ehhez hasonlít a legjobban. Nevezhetnénk asszisztenciának, tanácsadásnak (bár ezt már másra használjuk) is, mert nem csak akkor fogunk beszélni, amikor gond van, sőt, azt szeretnénk, hogy ez legyen a témáink legkisebb része.

A kért változtatásokat a lehető leggyorsabban hajtjuk végre, a későbbi support hívásoknak is biztosítunk lehetőséget, de igyekszünk ezeket megelőzni, oktatás, tudásterjesztés útján. Bevezetést követően kedvezőbb feltételeket kínálunk. Az árajánlatunk részét képezhetik a licencdíjak is.

Hagyományos “szereposztásban” az üzemeltetés a kért változtatások elvégzéséről és a hibák elhárításából áll, ami önmagában nem egy hálás feladat, viszont mi jól akarjuk érezni magunkat, ahogy azt szeretnénk, hogy Ti is jól érezzétek magatokat. Egyik módja ennek az oldalon található blog, amit bátran merünk ajánlani tudásbővítéshez, ismeretszerzéshez, de emellett proaktívan mi keresünk meg Titeket újdonságokkal, aktualitásokkal, ami számotokra érdekes lehet.

Mindig lesz nálunk időpontod, heti-kétheti-havi egyszer egy óra keretében online konzultálunk, ami érdekes, azt bemutatjuk, ha kérdés volna, megválaszoljuk. Nem bitről bitre szeretnénk a rendszert átbeszélni, hanem megint csak visszatérnénk az üzleti részhez, hogy Téged miben segít most és próbáljuk kitalálni, hogy miben segíthetne még az informatika.

Egy támogatási szerződés rendkívül részletgazdag és sok tényezős tud lenni. Számít, hogy van-e más üzemeltető, vagy egy komplett informatikust kell pótolni, elég a távsegítség, vagy kiszállásra is szükség lesz, munkanapokon elegendő, vagy 0-24 supportra van szükség, csak a rendszer, vagy a kliensek is beletartoznak, esetleg üzemeltetés nélkül van szükség a licencekre és egy helyi erőt képezzünk ki? Átalánydíjas, vagy eseti támogatásra van szükséged? Minden (is) van!

Példák a támogatásra

  • Van olyan ügyfelünk, aki nem kért támogatást (rengeteg dolog megy magától, illetve helyi rendszergazda is kezelheti)
  • Amikor felhív valamivel, adunk egy ajánlatot rá
  • Elfogadja és megcsináljuk a munkát
  • Díj: 0 Ft 
  • Hátrány: Munkaidőben válaszolunk, amint sorra kerül a levele, gyors beavatkozásra nincs lehetőség a kritikus feladatokon kívül, keretrendszer híján
  • Van olyan ügyfelünk, aki időkeretet kér
  • Amikor felhív valamivel, azonnal el tudunk járni, bármilyen kérése is legyen
  • Jelezzük neki a hátralévő keretidőt és ha ki kell egészítse
  • Díj: 0 Ft havidíj, 36.000.- HUF+ÁFA egyszeri díj, 2-3 hónapig tart ki általában
  • Előny: Rendelkezésére állunk a megbeszélt munkaidőben, telefonon, emailen és azonnal tudunk reagálni, akár használati kérdésekre is
  • Van olyan ügyfelünk, aki havidíjat fizet
  • Amikor felhív valamivel, azonnal el tudunk járni, bármilyen kérése is legyen
  • Kezdetben időkertet vásárolt, ez alapján állapítottunk meg egy mindenkinek jó havidíjat (nem szeretünk félórákat számolni)
  • Díj: 30.000.- HUF+ÁFA havidíj
  • Előny: Rendelkezésére állunk, előzetesen egyeztetve a munkaidőn túl is, telefonon, emailen és azonnal tudunk reagálni, akár használati kérdésekre is
A fenti példák mind-mind egyedi ajánlatokból lettek kiemelve.
Az oldalon szereplő árak tájékoztató jellegűek, nem minősülnek ajánlattételnek, pontos ajánlatért keress minket az elérhetőségeinken. Áraink az ÁFA-t nem tartalmazzák, az árváltozás jogát fenntartjuk.
Tudj meg többet rólunk
Üzemeltetés, támogatás 60%