Menü Bezárás

Ezen az oldalon a cégünkről, rólunk olvashatsz információkat, valamint nagy vonalakban arról, hogy miben számíthatsz ránk, mivel foglalkozunk és miért érdemes velünk dolgozni.

Cégtörténet

A Cloud Professional Kft.-t 2018-ban alapítottuk, így a cég történelméről, javarészt az alapítás körülményeiről, nevezetesen egy Örs vezér terén lévő vendéglő remek kijevi pulykamelléről, hamburgereiről és nem utolsó sorban borairól tudnánk írni, de azt inkább személyesen.

Leírjuk helyette kik vagyunk.

Mindhárman Microsoft disztribúcióban dolgoztunk, inkább hosszabb, mint rövidebb ideig. Ezalatt főképp kereskedői, licencelési, majd a felhőtechnológiák (Office 365 és Azure) megjelenésével technikai oldalon is dolgoztunk együtt a partnereinkkel, informatikai viszonteladókkal és szolgáltatókkal, hárman, összesen több, mint 50 évig (“…gyerekmunkásként kezdtük” ). A közös munka során  remek emberekkel sikerült megismerkedni, együtt dolgozni és nem utolsó sorban fejlődni. Ugyanakkor megláttuk azt is, hogy akár a partnerek, akár a végfelhasználók felé tudnánk újat és/vagy többet nyújtani, egyszóval van mit mondanunk és a cég alapításához már csak az kellett, hogy akarjunk is mit mondani, így létrehoztuk a Cloud Professional Kft.-t.

Nem szeretjük túlbonyolítani a dolgokat és ez az informatikában is legalább olyan jól jön, mint a kommunikációban. Üzletileg közelítjük meg a kérdéseket, mentesen minden szakmai hiúságtól és felvágástól keressük közösen a megoldást, amit majd visszafordítunk az informatika nyelvére, de felesleges részletekkel nem raboljuk az idődet. A jó üzlet számunkra az, ahol minden szereplő jól érzi magát, ahol mindenki azt kapja, amit szeretne.

Mit csinálunk?

A Cloud Professional Kft. olyan informatikai viszonteladó és szolgáltató cég, ami legfőképp irodai szoftver megoldásokat értékesít, vezet be és üzemeltet, de természetesen ha kell egy laptop például, nem fogunk elugrani a lehetőség elől, hardver viszonteladásal is foglalkozunk. Cégünk legnagyobb erőssége és filozófiája, hogy nem csak leszállítjuk, hanem implementáljuk és segítünk is használatba venni a szoftvereket, rendszereket, legyen szó dokumentumtárról, csoportmunka platformról, email rendszerről, vagy ezek összességéről, sok egyéb más mellett. Proaktív kommunikációnkkal szeretnénk azt elősegíteni, hogy minden cég a lehető legjobb eszközökkel arra koncentrálhasson, hogy saját szakterületén a legsikeresebb legyen (az ehhez szükséges informatikával mi foglalkozunk) és ne csak akkor beszéljünk, ha gond van.

Zászlóshajónk a Microsoft felhő szolgáltatásai közül a Microsoft 365 (avagy Office 365), amely egy komplex irodai szolgáltatáscsomag, havi, vagy éves bérleti konstrukcióban. Ez egy sok komponensből álló megoldás, a teljesség igénye nélkül tartalmazhat levelezőrendszert, dokumentumtárat, komplett csoportmunka megoldást és sok egyéb mást.
Ehhez kapcsolódóan nyújtunk tanácsadási, oktatási és üzemeltetési szolgáltatásokat.

Mi az a Microsoft 365?

A felhőn túl is van élet

Hiába a felhőé a jövő, a jelen informatikája leginkább hibrid rendszereké, ami azt jelenti, hogy tartalmaz földi, helyileg telepített komponenst és felhős megoldásokat, vegyesen. Tehát, nem kell attól tartani, hogy a kávéfőzőt is fel fogjuk költöztetni a felhőbe (Isten ments!), de amit hasznos módon ki tudunk váltani online szolgáltatásokkal, azt megtesszük, nem azért mert ez a hobbink, hanem mert releváns, előremutató és hatékonyságnövelő opció.

Miben lehet ránk számítani?

Ügyfeleinknek

  • Díjmentes konzultáció az informatikai rendszeredről
  • Licenctanácsadás, optimalizálás az igények függvényében
  • Levelezőrendszer költöztetéssel, üzemeltetéssel, oktatással
  • Csoportmunka felület (Teams) bevezetéssel, üzemeltetéssel, oktatással
  • Online konferencia felület (Teams) bevezetéssel, üzemeltetéssel, oktatással
  • Office programcsomag bevezetéssel, üzemeltetéssel, oktatással
  • Végfelhasználói oktatás, egyedi tematikával
  • Rendszergazda oktatás helyi üzemeltetőknek (Microsoft 365)
  • Rendszergazdai szolgáltatás, ha nincs helyi rendszergazda (Microsoft 365-re vonatkozóan)
  • Gratis használati tippek és újdonságok a bevezetett szolgáltatásokhoz

Partnerünk (Informatikai viszonteladók, disztribútorok, üzemeltetők)

  • Végfelhasználói oktatás – megrendelésre (Microsoft 365 témakörben)
  • Rendszergazdai-üzemeltetői oktatás (Microsoft 365 témakörben)
  • Licencelési oktatás, tanácsadás (Microsoft FPP, OEM, ESD, OLP, OV, OVS, CSP, SPLA)
  • Levelezés költöztetés, tanácsadás (Migráció)
  • Support (Kérdések és/vagy bonyolultabb ügyek felderítése, megválaszolása) átalánydíjas vagy óradíj alapon
  • Projekt jellegű közreműködések, mindkét irányban
  • Szerződésben garantált diszkréció az ügyfelekre. (“Meg nem támadási szerződés”)
Tudj meg többet rólunk
Bemutatkozunk 20%